2011.11.24. 00:04 hexista

Egy fiatal lány egymaga körbehajózta a Földet

Sok hivatalnak az útvesztőjét járta a lányka,
ám sikerült, s az ügyintézés nem ment ugye kárba,
és megkapta a sok papirost, mi elengedi végre,
indult, és egy évig a csónak volt menedéke




 

Szólj hozzá!


2011.11.16. 01:27 hexista

Most van a mikroprocesszor negyvenedik szülinapja

Ennyi idő kellett, hogy a gépek medvebocsából
felnövekedjen a computernek a lelke, mi számol.
És képzeld, ki az elsőt megrendelte a gyártól,
hitte, ez ócska: lemondott rögtön mind a jogáról.

Intel előtt is tudtak számolgatni a gépek,
ám ama eszköz nem volt semmi egyébre se képes
minthogy az egyetlen, kicsi, egyszerü célfeladatját
számolgassa ki szépen, semmi egyéb mást.

Így például a Holdra leszálló computer egység
csak navigálni tudott, azt látta, mi domb, mi a hegység,
tudta, mi síkság, merre haladjon a holdi homokban,
megfordult, és olvasgatni tudott a nyomokban.

Integrált áramkörből készültek e gépek,
s még párszáz kicsi tranzisztor bővíti a képet,
ám sajnos lassú, mert messze kerültek a részek
egymástól, s így köztük a jelnek az útja nehézkes.

Úgy oldotta e régi nehéz gondot meg az Intel,
hogy drótok dzsungel-zavarát kicserélte a chippel,
ekkor a mikroprocesszor gyártásába ruháztak,
és sikerüknek azóta se állít senki se gátat.
 

http://index.hu/tech/hardver/2011/11/15/40_eves_a_mikroprocesszor/

Szólj hozzá!


2010.08.21. 18:02 hexista

Hírünk: újabb földrengés Miskolc közelében

Szombat napján MTA kutatója közölte
Richter-skála a mozgást hármassal se jelölte.
Azt mondják, a lakosság érezhette a rengést,
ám eme percig a kárról nem jött még bejelentés.

Nem volt még év, melyben nem lett volna hasonló,
hármas erősségű rengés kicsikét se kirívó.
Állítólag ezektől nem nőtt még meg az ország
vészhelyzetben léte, a rengés ősi gyakorság.

http://index.hu/bulvar/2010/08/21/ujabb_foldrenges_miskolc_kozeleben/

 

Szólj hozzá!


2010.08.05. 12:18 hexista

4-es főút aszfaltján a sörök kiborultak

Teljes szélességében volt zárva a főút,
mert egy sörfuvaros kamion rászórta az árut.
Azt mondják, hogy a sör rosszul volt rá lekötözve
Fájón kérdem: pár üveg egybemaradt ugye közte

http://index.hu/bulvar/2010/08/03/fel_kamionnyi_sor_borult_a_4-es_foutra/?rnd=325

 

Szólj hozzá!


2010.08.02. 00:44 hexista

Észak-Korea kényszermunkán tartja az edzőt

Kim Dzsongil szavait nem tartották a focisták,
így a szegény kapitányt most jópár évre bezárják,
és dolgoztatják, míg bírja a teste szegénynek.
Országukban a törvények mind szikla-kemények.

Hat hosszú órán át hallgattak kritikákat,
kik játszottak az isteni Nagy Vezető csapatába'.
Korea déli felétől tudhatjuk csak e infót,
északi ország nem tajékoztatja a sajtót.

http://sportgeza.hu/futball/2010/08/01/kenyszermunka_var_az_eszak-koreai_vb-keretre/

Szólj hozzá!

Címkék: észak korea kényszermunka foci vb


2010.07.31. 21:51 hexista

Visszavarázsolták Potterfilmek nyereségét

Nem tudom elképzelni sehogysem, hogy lehet az, hogy
nagy Potter-mozifilmek pénzt nem hoznak a házhoz.
Ez pedig így van, s erröl a mérleg már kiszivárgott,
s így, aki gyártja a filmet megtartotta a hasznot.

Pár mozifilmnél sok trükkös módszert bevezettek,
így kik a filmnek a hasznát várták, elkeseredtek.
Például Winston Groom író pénzt sose látott,
ő a Forrest Gump film-nyereségről, sajna, lecsúszott.

Főleg a fiktív költségekről szól ez a játék,
vagy túlszámláznak mindent csak, mert az a szándék,
hogy producernek, s írónak kicsi jusson a pénzből.
Drága hazánk, és filmiparunk sem mentes e bűntől.

http://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/2010/07/30/ugyes_konyvelok_dolgoznak_hollywoodban/

Szólj hozzá!

Címkék: mozi harry potter ügyes könyvelő


süti beállítások módosítása